A cél az, hogy visszahozzuk Szegedre a jó minőségű jégkorongot, ebben évről évre jobban állunk – vallja Pápai Mikós szakosztály-igazgató, a Goodwill Pharma Stilaxx Szeged jégkorongcsapatának vezetője. Évértékelő interjúnkban az Andersen Liga ezüstérme mellett szóba került a nézőszám, a következő évi csapat, az Erste Liga-szereplés, valamint az utánpótlás és az akadémiák játékospolitikája is.
Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Stilaxx Szeged híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!
– A döntő ötödik meccse után azt mondtad, ez az ezüst aranyként csillog. Mégis, hogyan élted meg a pillanatot, amikor eldőlt, nem mi nyerjük az Andersen Ligát?
– A szezon egészét nézve egyáltalán nem volt bennem csalódottság. Az Andersen Liga nekünk elsősorban eszköz, aminek célja, hogy visszahozzuk Szegedre a jó minőségű jégkorongot, ezzel együtt a közönséget, a támogatókat, legfőképpen pedig a gyerekeket. Ezen az utolsó gól semmit nem változtatott. Egy olyan döntő részesei lehettünk, ami példaértékű: két teljesen egyenrangú csapat vívott öt kiélezett meccset. Amikor a negyedik mérkőzésen a Győr készült az ünneplésre, nem jött össze nekik, amikor pedig mi, akkor kiénekelték a sajtot a szánkból. Ez a sport lényege: küzdés, célkitűzés, edzés, újratervezés. Ha nem jön az eredmény, akkor pedig még többet dolgozunk. Persze zavart a körítés: a jégminőség, a háttérszolgáltatás minősége hagyott kívánnivalót maga után. Bízom benne, hogy a jövőben ezek a rajtunk kívülálló szempontok javulnak majd a jégpályán. Jó volt látni a meccsről meccsre lelkesebb, hangosabb közönséget, a drukkoló gyerekeket – ha tehát a szezon egészét nézem, az óriási siker volt!
– Ez az utánpótlásra is igaz?
– Ott is rengeteget léptünk előre. Az U16-os korcsoport kihozta magából a maximumot, még ha itt állandó nehézségeink is vannak, mert az akadémiák elviszik a gyerekeket. Az U14-es csapat fantasztikus volt, az U12-es is szuperül szerepelt, a legkisebbek, az U8-asok és U10-esek pedig rengeteget fejlődtek. Az edzők fiatalok, lelkesek, de rutint kell még szerezniük, különösen a gyerekekkel való kommunikáció terén. Ez egy olyan kritika, amit meg kell fogalmaznom, ám ez fejleszthető, fejlesztendő terület. A szülői háttér szerencsére nagyon erős – támogatók, segítőkészek, amiért hálásak vagyunk nekik. A jövőben az algyői jégpályát egyre többet kell majd használnunk, mert növekszik a létszámunk, így hosszabb, magasabb minőségű edzésekre van szükség. Kérjük ehhez a szülők megértést, támogatását.
– Említetted, hogy az akadémiák elszívják Szegedről a tehetségeket. Ez mekkora gond?
– Hatalmas. Már nemcsak az U16-os, hanem az U14-es korosztályból is elvisznek gyerekeket, most nyáron például hárman döntöttek a váltás mellett. Sajnos a szövetség ez ellen jelenleg nem tesz érdemben. Ez a tendencia szerintem káros – a saját bőrömön is tapasztaltam az árnyoldalait játékosként, pedig az egy egyszerűbb világ volt. Tizenhárom éves gyerekeket kiszakítani a családból? Veszélyes, mert nem lehet ekkora felelősséget tenni egy ilyen fiatal gyerek vállára. Ebben a korban még játsszon, tanuljon, élvezze a sportot – nem kell feltétlenül életpályát építeni. Hiszek benne, hogy nálunk a szülők nem hoznak ilyen átgondolatlan, rossz döntést, nem engedik el idejekorán gyermeküket. Ráadásul nem is mindenkinek jön össze a profi karrier: akik akadémiára kerülnek, azok közül sokan lemorzsolódnak, nem lesznek Erste Liga-játékosok. Viszont immár az Andersen Liga is értékes, reális cél lehet, ezt láttuk ebben a szezonban. Itt is közönségkedvenccé válhat valaki, miközben tanul, bírónak áll, edzősködik vagy dolgozik, azaz nem tesz fel mindent egy lapra. Nálunk a létesítményhelyzet kiemelkedő, az utánpótlás az U16-on kívül az első vonalban szerepel, az edzők pedig folyamatosan fejlesztik magukat, így Szegeden is minden adott a minőségi munkához.
– Az akadémiai rendszer kritikus pontja tehát az életkor, amikor a gyerekeket elviszik?
– Pontosan. Ha egy középiskolás dönt úgy, hogy komolyabban veszi a sportot, az logikus, elfogadható, sőt a nevelés során célunk is, hogy továbblépjenek a tehetségeink. De tizenkét-tizenhárom éves korban ez nem reális. Könnyen kiégnek. Svájc is kipróbálta az akadémiai rendszert, aztán visszakoztak. Talán nekünk is el kéne gondolkodni, hogy ne a kis kluboktól „elszipkázva” építsük a jövőt, hanem támogassuk a miénkhez hasonló műhelyeket, és akkor, amikor már valóban kész játékosokat neveltek, akkor vegyék át őket a nagyobb csapatok és az akadémiák.
– Visszatérve az Andersen Ligára, a másodosztályú bajnokság döntőjén több néző volt, mint az élvonalat jelentő OB I-ben. Ez elég különleges.
– Igen, egyben hatalmas elismerése a ligának. Ugyanakkor sajnálatos, hogy ezt a bajnokságot még mindig nem veszik eléggé komolyan. Pedig látszik, hogy vidéken van értelme a jégkorongba fektetni – tudjuk, milyen hokiélet alakult ki Győrben, Jászberényben, vagy éppen Szegeden. A nézők jönnek, ha jó a termék, azaz jók a meccsek, képzettek a játékosok.
– Kilenc éve vagy a szakosztály élén. Ott tart az építkezés, ahol szeretnéd?
– Soha nem lehet azt mondani, hogy minden sikerült, amit elterveztünk. Szinte a nulláról indultunk, ráadásul jócskán voltak előttünk akadályok: a Covid, az energiaválság, a szegedi jégpálya ideiglenes bezárása nehezítette a dolgunkat. De infrastruktúrában jól állunk, a sportolói létszámunk megfelelő. Szeretnénk elérni két éven belül a háromszáz főt, ez komoly cél, amihez Algyő, az ottani pálya is kell. A szövetség új szabályrendszere ezt most nehezíti, gátol bennünket, mert a kis klubokat nem támogatják eléggé. Mi régiós központként nem számítunk kis klubnak, ám a környező városok csapatainál ellehetetlenül az utánpótlásképzés.
– Egy ilyen sikerszezon után rengeteg szurkoló emlegeti az Erste Ligát. Van rá esély, hogy egyszer ott induljon a szegedi csapat?
– Most még nem tartunk ott – bár hozzáteszem, az országban szétszórva már most van egy csapatnyi szegedi nevelésű EL-játékos. A másodosztály, az Andersen Liga kiváló színvonalú, az, hogy itt helytállunk, sikereket érünk el, örömet okozunk a szurkolóinknak, jelenleg reálisabb célt jelent. Az Erste Ligában, egy középcsapat játékosaként nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megélni, akkora az átlagfizetés, éppen ezért el kell gondolkoznunk, hogy merre tovább. Akik a jelenlegi rendszerünkből kiemelkednek, azokat segítjük, hogy továbblépjenek, de lehet, hogy a félprofi, másodosztályú modell a legjobb választás most Szegednek. Ezen érdemes elgondolkoznunk…
– Mi várható az Andersen Liga következő idényében?
– Folytatjuk, amit elkezdtünk. Jövőre szegedibb csapatot, keretet szeretnénk, ezért várhatóan öt-hat szegedi születésű játékos szerepel majd a gárdában, ez nagy előrelépés lesz. Bízunk benne, hogy néhány saját nevelésű sportolónk hazatalál, jelenleg is tárgyalunk a jelöltekkel, illetve feltérképezzük az utánpótlásból kiöregedőket. Ami a légiósainkat illeti, hárman várhatóan az Erste Ligába szerződnek, ketten pedig hozzánk írtak alá a következő szezonra – hogy kik ők, hamarosan azt is közzétesszük. A következő idénytől az öt helyett már csak egyszerre három külföldit lehet nevezni a bajnokikra, ehhez igazodunk, de várhatóan ismét lesz hat-hét minőségi légiósunk, akik segítenek az edzésekben, beszállnak az utánpótlás képzésébe, valamint egymással versenyezve megküzdenek a keretbe kerülésért. Dósa Dávid edzővel a tervek szerint folytatjuk a közös munkát, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok szeptemberig.
– Mi lenne a legfontosabb üzeneted a szezon végén?
– Először is köszönöm a felnőttcsapatnak ezt a remek szezont, minden elismerésem az övék. Köszönjük a szülők, támogatók segítségét is! A jövőre nézve pedig azt kérem, hogy építkezzünk befelé, itt, Szegeden, ne csábuljunk el. A közösség, a szülők, a gyerekek, az edzők csak együtt képesek erős bázist teremteni. Ne hallgassanak a külső csábításokra, mert higgyék el, mindenhol van jó és rossz is. Inkább itt, helyben találjuk meg a lehetőségeinket, és éljünk azokkal. Ha ezt megtesszük, még magasabb szintre emelhetjük a szegedi klubot!
Gyúrós István
