Hírek
Szupermini (U-8)
Mini (U-10)
Előkészítő (U-12)
Kölyök (U-14)
Serdülő (U-16)
Ifjúsági (U-18)

Augusztusban az utánpótlásunkban szereplő minden játékosunk átesik egy részletes állapotfelmérésen. A testi képességeket vizsgáló teszt eredményét, az ahhoz kapcsolódó tennivalókat a szülők e-mailes formában kapják majd meg.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

A harmadik szezonját kezdi a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapatának szakmai stábjában Sántha Gergely. A civilben személyi edzőként dolgozó szakember az első évadban a Magyar Jégkorong Szövetség alkalmazottjaként segítette a dél-alföldi régió hokiedzőinek munkáját, tavaly pedig már a klubunk tagjaként tette ugyanezt. Mentoredzőként elsősorban az a feladata, hogy segítsen a korosztályos csapatoknál dolgozó trénereknek az erőnlétfejlesztés megtervezésében, az új trendek bevezetésében. Ugyanezt teszi Szeged mellett például Kecskeméten, Makón, Szarvason vagy Kiskőrösön.

– A megfelelő erőnlét és állóképesség megszerzésének sok módja van, a terület folyamatosan fejlődik, ezért fontos, hogy frissítsük az edzői stáb tudását ezen a téren is. Elsősorban mentoredzőként dolgozom, segítek a felkészülés megtervezésében, de bemutatókat is tartok a gyerekek részére, hogy tudják, mit, miért és hogyan kell elvégezniük – mesélte Gergely.

Újdonságként ezen a nyáron az utánpótlásunkban szereplő minden gyermek átesik egy részletes felmérésen, amelynek eredményét a szülők e-mailes formában kapják meg augusztusban.

– Szeretnénk átfogó képet kapni a gyermekek állapotáról, ezért dolgoztuk ki ezt a tesztet. Feltérképezzük őket, életkorhoz igazítva felmérjük a mobilitási képességüket, a féloldalasságot, az egyensúlyt, megvizsgáljuk az esetleges tartáshibák, illetve gerincferdülés mértékét, az ízületek és a mélyizmok állapotát. A jégkorong aszimmetrikus sportág, ezért különösen nagy jelentősége van ezeknek az adatoknak. A tesztek alapján el tudunk indulni, az eredmények tükrében pedig részletesen tájékoztatjuk a szülőket, hogy mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni a gyermekeknél. Ha a helyzet megköveteli, kidolgozunk számukra olyan gyakorlatsort, amely segít a felzárkózásban, vagy javaslunk gyógytornászt, aki segíthet a javulásban – fogalmazott Sántha Gergely, akinek ebben a munkában Annus Döme lesz az első számú segítsége.

Szöveg: Gyúrós István