A szegedi jégkorongsport jeles évfordulóját ünnepli 2019-ben: 30 évvel ezelőtt, 1989. januárjában volt Szeged történelmének első hivatalos, magyar bajnokságban játszott mérkőzése. Az évforduló alkalmából 2019. január 13-án egy megemlékezést szervezünk, amely 15 órakor kezdődik a városi műjégpályán a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es bajnokija előtt. Cikksorozatunkban pedig a harminc évvel ezelőtti résztvevőkkel sztorizgatunk, most éppen Szeles Imrével.
– Akkoriban egymástól, illetve leginkább a velünk egy csapatba tartozó profi játékosoktól lestük el a jégkorongot. Csodáltuk Pápai Mikit, Leleszi Zolit, Rigó Lecsit – micsoda technikával rendelkeztek! Na meg persze a Hokibiblia is segített: a jégkorongszövetség kiadványában minden benne volt a sportágról, szabályokról, felszerelésekről, lövésfajtákról, korcsolyaélezésről. Ezt kívülről megtanultuk – emlékezett vissza a 60 esztendős Szeles Imre, aki 1988 és 1996 között játszott a szegedi OB I-es és OB II-es csapatban.
Hogy milyen jól megtanulta a kötelezőt, azt jelzi: Szeles jelenleg is a szegedi öregfiúkcsapat játékosa, hetente kétszer jár edzésre.
– Leginkább annak örülök, hogy hatvan évesen még fel tudok menni a jégre. Volt hat vagy nyolc év, ami kimaradt a térdeim miatt, de jelenleg rendszeresen nyomom, még akkor is, ha a korban mögöttem következőtől is nyolc évvel vagyok idősebb. Szoktak viccelődni, hogy kerekes székkel is ott leszek majd a pályán, erre csak azt tudom mondani: ha arra kerül a sor, inkább fakutyával megyek, annak több hasznát veszem a jégen – mesélte nevetve.
Szeles Imre húsz évig vízilabdázott a hoki előtt, de jégkorongozni már tízévesen elkezdett szülővárosában, Békéscsabán.
– Sokszor kikaptam apukámtól, mert állandóan a békéscsabai tavon korcsolyáztunk. Ez még nem lett volna baj, de a korcsolya tekerős volt, farkasfogakkal tapadt a bakancsomhoz, és sűrűn letépte annak a talpát. Két barátommal hamar elkezdünk játszani: a faágakból ütőt csináltunk, a pakk pedig egy konzervdoboz vagy egy fadarab volt – emlékezett.
Szegeden aztán a Bánáti Antal által szervezett csapathoz már a kezdeteknél csatlakozott. Ahogy sokan mások, ő is vett téglajegyet az épülő jégpályában, majd kezdődhetett a felszerelés „beszerzése”.
– Kemény kartonpapírból hajtogattunk magunknak lábszárvédőt és térdvédőt – azt, hogy ezek hogy néznek ki, a Hokibibliában láttuk. Nyitott pályán kezdtük az edzéseket, és lehetett eső vagy hó, minket nem tartott távol. Elképesztő, mennyi kitartás kellett már ahhoz is a játékosok részéről, hogy edzeni tudjanak.
Ez a kitartás pedig a mai napig megvan: ahogy már említettük a 60 éves Szeles Imre útja hetente két este a jégpályára vezet.
– Bár tíz éve azt mondom, hogy erre a kis időre már nem veszek új korcsolyát, idén is beruháztam új felszerelésre. Amikor minden más, „normális” ember mondjuk tévézik, én este fél tízkor edzésre indulok. Fél tizenegykor kezdünk, akkor jutott idő a jégpályán, amelyet az öregfiúkkal saját pénzből bérlünk. Általában éjfél után ér véget az edzés, utána indulunk haza – tette hozzá. Szeles Imre természetesen a Debrecen elleni vasárnapi gálameccsen is megmutatja majd, mit tud a jégen.
