Hírek
Szupermini (U-8)
Előkészítő (U-12)

Az U8-as csapatunk Székesfehérváron szerepelt kiválóan, az U12-esek pedig az OHA vendégeként játszottak a Kék csoportban. Utánpótlás-eredmények.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Az U8-as koroszályú csapatunk Annus Döme edző vezetésével Sárga tornán vett részt a hétvégén Székesfehérváron. A gyerekek kiválóan szerepeltek, mind a négy meccsüket fölényesen nyerték. 

– Négy sorral utaztunk el, ez tizenkét játékost és egy kapust jelent. Zalán a négyből három meccset lehozott kapott gól nélkül, minden játékosnak sikerült továbbá betalálnia. Nagy örömmel néztem, hogy felszabadultan játszottunk, rengeteg kidolgozott, három-négy-öt passzból álló támadást vezettünk. Küzdöttünk, mentünk a kipattanókra, figyeltük az üresen álló társainkat, passzoltunk, helyezkedtünk. Rettentően büszke vagyok a csapatra. Boldogsággal tölt el, hogy az egész korosztály ilyen lelkesen, szeretettel jár edzésre, rohamosan fejlődnek és szerencsére minden csoportban tudják hozni az eredményeket. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy stabil csapatként szerepeljünk az A csoportban is – fogalmazott Annus Döme. 

Óbuda Hockey Academy U12–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű U12
U12-es bajnokság, Kék csoport, 6. forduló.
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű U12: Somorjai Andor – Gombás Dávid, Molnár Ádám, Fábián Huba, Kiss Sándor, Kovács Milán Dezső – Hemmert Gábor, Kardos Dávid, Börcsök Dóra, Ilisz Emese Tea, Mák Márton – Györe Balázs Géza, Kiss Gábor Iván, Börcsök Kornél, Kecskés Tamás Ábel, Tisóczki Levente – Prislinger Levente (kapus). Edző: Maslac Michael.