Hírek
Előkészítő (U-12)

A nyáron több új edző is csatlakozott a Goodwill Pharma Szeged utánpótlásához, akik nagy kedvvel és komoly célokkal láttak munkához augusztus elején. Sorozatunkban mindenkit bemutatunk a szurkolóinknak – ezúttal Lengyel Levente, az U12-esek új trénere mesél magáról.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szeged híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Dunaújvárosban kezdett jégkorongozni, majd Székesfehérváron töltött öt szezont, hogy aztán a Ferencvárosban teljesedjen be a pályafutása: a harmadik zöld-fehér éve végén, 2019-ben a magyar bajnokságot és az Erste Ligát is megnyerte csapatával Lengyel Levente, U12-es csapatunk új edzője. A még mindig csak 27 éves szakember akkoriban 23 esztendős volt, mégis a visszavonulás mellett döntött.

– Azt éreztem, hogy játékosként nincs bennem több, így bár lett volna lehetőségem más csapatoknál folytatni a pályafutásomat, inkább az edzősködés mellett döntöttem. A Fradi utánpótlásában rögtön meg is kaptam a lehetőséget, majd néhány hónap után Érdre, a Kárpáti Farkasokhoz kerültem, ahol Hegyi Ádámmal és Dósa Dáviddal közösen dolgozhattunk a kitűzött célokért. Ádámmal játszottunk együtt egy szezont Székesfehérváron, így ismerős helyre kerültem. Érden az U10-es és U12-es korosztályokkal dolgozhattam, sikerült egy jól működő, gazdag utánpótlással rendelkező klub felépítésében részt vennem. Ezen a nyáron Ádám hívására érkeztem Szegedre – ismerve a szakmai tudását, nem sokáig gondolkoztam az ajánlaton – mesélte Lengyel Levente.

A szakember két hete él városunkban, feleségével és kutyájával költözött egy a műjégpályához közeli lakásba. Nagyszülei révén van is szegedi kötődése, apai ági felmenői ugyanis itt éltek. 

– Egyelőre ismerkedem a gyerekekkel, a körülményekkel, a környezettel. Az már most látszik, hogy ha mindhárom jégfelületen egyszerre tudunk dolgozni, az hatalmas lehetőséget jelent majd az edzői stáb számára. Az a célunk, hogy fejlesszük az utánpótlást, ebben a folyamatban pedig minden korosztály szakmai munkáját közösen figyeljük majd – így lehet egymástól is tanulni. Olyan közösséget szeretnénk építeni, ahová szívesen járnak a gyerekek – tette hozzá a Goodwill Pharma Szeged új edzője.

Fotó: Utánpótlás Sportfotó