Hírek
Öregfiúk

A szegedi jégkorongsport jeles évfordulóját ünnepli 2019-ben: 30 évvel ezelőtt, 1989. januárjában volt Szeged történelmének első hivatalos, magyar bajnokságban játszott mérkőzése. Az évforduló alkalmából 2019. január 13-án egy megemlékezést szervezünk, amely 15 órakor kezdődik a városi műjégpályán a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es bajnokija előtt. Cikksorozatunkban pedig a harminc évvel ezelőtti résztvevőkkel sztorizgatunk, most éppen Hajdu Balázzsal.

– 1985-ben kaptunk a bátyámmal két hokiütőt, majd amikor a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola udvarán Alexa Feri bácsi testnevelő eltolatta a havat a kispályán, majd fellocsolták azt vízzel, le is mentünk oda kipróbálni. Nem is értem, hogyan, de mindössze négy óra alatt megtanultunk stabilan korcsolyázni, ráadásul úgy, hogy egy régi orosz műkorcsolya volt a lábunkon – emlékezett Hajdu Balázs, akinek testvérével, Hajdu András Leventével is vbeszélgettünk már a régmúltről.

Rá egy évre nyílt a jégpálya. Hajdu elmondta, szinte beköltöztek oda, hiszen iskola után öttől hétig mindig oda jártak korcsoláyzni.

– Mivel folyamatosan tömeg volt, gyorsan fejlődött a technikánk, ki kellett ugyanis kerülgetni a többieket. Ezt látva szóltak, hogy van Szegeden hokicsapat, próbáljuk ki magunkat. Két évig öltöztünk a mostani ruhatár helyén, én voltam akkor a 15 évemmel az egyik legfiatalabb. Aztán amikor 1989-ben eljött az első meccs, 18 éves lettem, és én is bemutatkozhattam. Akkoriban életformává vált nekünk a hoki.

Aztán elkerült Budapestre, egyetemre, így egy időre felfüggesztette a játékot, majd a frissen alakult szegedi amatőrcsapatban ismét jégre lépett.

– Amíg az élvonalban olykor négy csapat volt, az amatőröknél tizenkettő, azaz szenzációsan izmos volt a mezőny. Szép emlékek ezek. 2003-ban, a hazai rendezésű világbajnokságon csodálkoztam rá, hogy mennyit fejlődött a magyar hoki. Ezt látva vittem le egy edzésre a kisfiamat, Botondot, akivel három és fél éves korától végigcsináltuk az utánpótlást. 2016-tól két évet eltöltött Székesfehérváron, mielőtt tavaly nyáron visszaigazolt Szegedre, ott magyar és osztrák bajnok, az U18-as együttes csapatkapitánya lett – mondta a családi utánpótlásról Hajdu Balázs.