Hírek
Előkészítő (U-12)
Kölyök (U-14)

Nagyszerűen sikerült a szezon első fele az U12-es és U14-es korosztályos csapatunknak: mindkettő kiharcolta a feljutást, így a folytatásban magasabb osztályban, erősebb riválisok ellen bizonyíthat. Dósa Dávid utánpótlásedzővel értékeltük az eddigieket.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szeged híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Kezdjük az U12-esekkel, ahol érdekes a lebonyolítás, hisz az eredményt hivatalosan nem számolják, mégis tudja mindenki, melyik meccset ki nyerte. A csapatokat harmadonként pontozzák, hogy sikerüljön felállítani az erőviszonyokat, ez alapján pedig a Goodwill Pharma Szeged az élen zárta a második vonal, azaz a Sárga csoport alapszakaszának első felét.

Ennek köszönhetően Dósa Dávid együttese részt vehetett a székesfehérvári osztályozón, ahol a Debreceni Hoki Klub, illetve a Dunaújvárosi Acélbikák ellen bizonyíthattak. Össze is jött a bravúr: az újvárosiakat kiütve feljutottunk a legmagasabb ligába, a Kék csoportba, ahol olyan ellenfelek következnek, mint a DVTK Jegesmedvék, az UTE, a MAC Budapest vagy az Ifj. Ocskay Gábor JA – azaz az ország legjobbjai.

– Az előző idényben kipróbálhattuk magunkat a Kék csoportban, ám a nyáron átalakították a bajnokságot, így most újra ki kellett harcolnunk ezt a jogot. Fontos, hogy ezt elértük, hisz így Magyarország krémje ellen bizonyíthatnak a gyerekek, valós versenyhelyzetbe kerülnek, ezzel a fejlődésük is más minőséget képvisel. A szezon végén kerül sor a Magyar Kupára, ahol már számolják a végeredményt – a cél, hogy ott is bizonyítsunk. A Kék csoportban egyébként jellemző, hogy kisebb keretekkel szerepelnek a csapatok, mi is erre állunk át. Ennek előnye, hogy néhány gyermek csatlakozhat a Piros csoportban szereplő együtteshez, amely így tovább erősödik, és jobb meccseket játszhat a folytatásban – értékelt Dósa Dávid edző, aki mellett Kurián Soma és Lengyel Levente is meccselt a gyerekekkel a szezon során.

Ami az U14-et illeti, szintén a Dunaújvárost kellett legyőzni a feljutásért, és itt is sikerült ez a bravúr a szegedieknek. Az osztályozón idegenben 6–6-os döntetlent játszottunk, az algyői jégen pedig 6–4-re nyert a Goodwill Pharma Szeged, így a B2-ből a B1-be került.

– Az idősebbeknél a három helyett már hat csoport van, A1, A2, B1, B2, C1 és C2, ebben a lebonyolításban sikerült előre lépnünk. A keretben sok a tehetség, ezt erősíti, hogy többen elsőévesként képesek kiemelkedő teljesítményre, ami jövőre még szebb sikerekhez vezethet. Ez persze nem a véletlen műve, több gyerek feljátszott tavaly az U12-ből az idősebbek közé, azaz idén nem ismeretlen számukra a közeg. Jó az irány, de ahhoz, hogy tovább haladjunk, keményen végig kell dolgozni a szezont. A jelenlegi középszakasz hatcsapatos, az eddigi négy meccsből kettőt nyertünk meg. Ha sikerülne a legjobb kettő között végezni, újabb osztályozón kapnánk esélyt, feljuthatnánk az A2-be. Ez nem titkolt cél, egyben nehéz feladat, de azt gondolom, egy sportembert a kihívás motivál igazán – fogalmazott Dósa Dávid, aki Kurián Somával közösen készíti fel a gyerekeket.

Egy kis U14-es statisztika: az alapszakaszban öt meccsen Molnár Noel 17 pontot ért el, amivel megnyerte a kanadai táblázatot, mögötte két csapattársa, Lakicevic Vidak (15 pont) és Blazic Teodor (12 pont) végzett. A középszakaszban az eddigi négy meccsen szintén Molnár volt a legeredményesebb, 11 pontjával az összetett tabella ötödik helyén áll.