Százharmincnégy szegedi kisgyermek részvételével rendeztük meg a KoriOlimpiát a műjégpályán. A pénteki eseményt a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata és a Szegedi Sport és Fürdők Kft. közösen hozta össze.
Első és második osztályosok vettek részt a versengésben, akik különböző játékos vetélkedőkben mérettették meg magukat klubunk edzőinek segítségével. A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű kezdeményezésére, a város és a Szegedi Tankerületi Központ támogatásával jégkorongcsapatunk hat iskola több mint négyszáz első és második osztályos gyermekét tanítja meg korcsolyázni a tanév során, teljesen ingyen, közülük a legügyesebbek lehettek ott a KoriOlimpián.
A hat oktatási intézmény, amely részt vesz a programban: Tisza-parti Általános Iskola, a Szegedi Gregor József Általános Iskola, a Szegedi Dózsa György Általános Iskola, a Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola, a Rókusi Általános Iskola és a Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola.
– Szerettük volna emlékezetessé tenni a gyerekeknek ezt a napot, éppen ezért készültünk mindenkinek névre szóló oklevéllel, valamint ajándékokkal – mondta Gusztos Gábor, a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű technikai igazgatója, az esemény szervezője. – Szeptember első hetében kezdtük korcsolyázni tanítani a gyerekeket, és a tanév végig tart a folyamat. A jégkorongcsapatnak fontos, hogy olyan téli sportágat tudunk megmutatni a gyerekeknek, ami elérhető városunkban, hiszen az egyesület taós beruházásának köszönhetően augusztustól májusig van már jégfelület. Szeretnénk, hogy ezekből a gyerekekből sokan válasszák később a jégkorongot, de annak is örülünk, ha gyorskorcsolyázók, jégtáncosok válnak majd belőlük, vagy éppen visszatérő vendégek lesznek a jégpályán, miután megszerettettük velük a korcsolyázást. A hosszú távú elképzelésünk az, hogy minden évben megrendezzük a KoriOlimpiát, amelynek egyébként van már hagyománya, csak eddig Budapest, Miskolc és Szeged közös részvételével zajlott. A nagy távolságok miatt most magunknak szerveztük meg, köszönhetően a Goodwill Pharma Kft., a Szegedi Sütödék Kft. és a Kiss Pincészet támogatásának, akik ellátták étellel és itallal a gyerekeket, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek, akik a jégpályát biztosították – tette hozzá.
Gusztos külön kiemelte, köszöni az iskolák odaadó hozzáállását, hiszen minden gyermeket elengedtek az eseményre.