Hírek
Felnőtt

Izgalmas mérkőzésen, helyenként szép játékot mutatva lett meg a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű első sikere az OB II-es bajnokságban. Prakab Gábor vezetőedző értékelte a Hevület elleni 7–5-ös mérkőzést.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

– A kezdés előtt nem tudtam megmondani, melyik csapat az esélyesebb, nem voltak egyértelműek az erőviszonyok, ezért nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk. Annak pedig még jobban, hogy már nem csak futkosunk a jégen, hanem próbáltunk játszani, és sok mindent sikerült is megvalósítanunk – értékelt Prakab Gábor.

A szakember a támadójátékban és a védekezésben is látott szép dolgokat.

– Csapatként kiválóan védekeztünk. A gólokat, amiket kaptunk, egyéni hibák előzték meg. A támadójáték is rendben volt, sokat mozogtunk. Ha kicsivel gyorsabb, pontosabb lenne a passzátvétel, még szebb dolgokra lennénk képesek. Ehhez persze jó lenne még többet együtt készülni, de tudomásul kell vennünk, hogy az OB II nem profi osztály, mindenkinek van egyéb elfoglaltsága, ezért az edzéslátogatottság nem az igazi.

A szezon első sikerét nem élhették át lelkes szurkolóink, mivel a zárt kapus büntetés miatt senki nem lehetett ott a lelátón.

– Sajnálom, hogy a közönségünk nem láthatta ezt a sikert. Nézők nélkül a hangulat sem volt az igazi, bár azt észrevettem a csapaton, hogy talán a koncentrálásban segített egy kicsit, hogy csak magukra kellett figyelniük. Ennek ellenére remélem, hogy az első győzelmünk meghozza a szurkolók kedvét, így a következő hazai összecsapáson, december elsején, a címvédő KMH ellen újra sokan lesznek a lelátón.

Szöveg: Gyúrós István