Hírek
Öregfiúk

A hétvégén a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű öregfiúkcsapata az V. BL-Metál Kőrös Kupán vett részt a kiskőrösi Rajz Attila Jégpályán, ahol az ellenfelek a jól megszokott csapatok voltak. 

A csarnok méretei miatt a csapatok 4+1-es összeállításban játszottak. A tornára három csatár- és két bekkpárral neveztünk, és minimális célként egy érem megszerzését tűztük ki magunk elé. Újdonság, hogy visszatért csapatunkba két korábbi játékosunk, Bús Péter és Farkas Arnold, akik ebben a szezonban az OB II-es csapat tagjai voltak. 

Az első mérkőzésen a későbbi tornagyőztes Zsögödi Medvék ellen kezdtünk, és Keresztury Imre félpályán túlról eleresztett bombájával hamar vezetést is szereztünk. Sajnos az erdélyi csapat játékosállományának tudása nem a torna szintjén, hanem jóval fölötte volt, ezért gyorsan megfordították a mérkőzést, a mi erőnkből már csak szépítésre futotta.

A második csoportmeccsünket a Bajai Harcsák fiatalokból álló csapata ellen játszottuk, és nagyon jól kigondolt, és még fegyelmezettebben végrehajtott taktikával, remek játékkal 4–3-ra nyertünk, ami azt eredményezte, hogy a bronzéremért játszhattunk.

A kisdöntőben idén harmadjára kerültünk össze a szabadkai csapattal, és az egymás elleni eredmény eddig 1–1 volt. A bajai meccsen kidolgozott taktikánkat még jobban tökéletesítve egy nagyon színvonalas mérkőzésen végül is 5–2-re sikerült nyernünk, ezzel megszereztük a bronzérmet.

A szervezők a csapatunk bekkjét, Borics Attilát ítélték a legjobbnak, ő kapta a legjobb hátvéd díjat, míg a legjobb kapusnak nLászló Donátot választották, amihez ezúton is gratulálunk. Összességében nagyon fegyelmezett, jól szervezett játékot nyújtottunk, megérdemelten hoztuk haza a harmadik helyezettnek járó serleget.

A csapatunk legközelebb április 13-án Csíkszeredában szerepel a Zsögödi Medvék által szervezett amatőr tornán.

Eredményeink:

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–Zsögödi Medvék 2–7
A szegedi gólszerzők:
Keresztury, Kis Szabó.

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–Bajai Harcsák 4–3
A szegedi gólszerzők:
Hajdu, Bús, Kurucsai, Borics.

Szabadka HK–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 2–5
A szegedi gólszerzők:
Bús, Hajdu, Kurucsai, Kis Szabó, Farkas.

A torna végeredménye: 

1. Zsögödi Medvék
2. Dunaújvárosi Hokillák
3. Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
4. Szabadka HK
5. Bajai Harcsák
6. Kiskőrösi Rénszarvasok

A fotón, álló sor: Hajdu András, Farkas Arnold, Keresztury Imre, Borics Attila, Kis Szabó Zoltán, Szalontai Csaba, első sor: Kurucsai Martin, Bús Péter, Majer Tünde, Balla Szabolcs, fekszik: László Donát.