Torna
Öregfiúk

A hagyományos tornasorozat idei utolsó találkozójára Szegeden került sor 2018. április 28-án.
A megszokott 6 csapat közül a Bajai Harcsák nem indultak el, ezért a szegedi csapat
kénytelen volt erőit megosztva 2 csapatot indítani. Rajtunk kívül a favoritnak számító Zsögödi
Medvék Erdélyből, az örök rivális Újvárosi Hokillák, a rendszeres barátságos mérkőzésekről
már jól ismert HK Szabadka, és a sokszor nehezen kiszámítható Kiskőrösi Rémszarvasok
neveztek a tornára.
A szegediek kitűzött célja az volt, hogy az egyik csapatunk a döntőben, a másik pedig a kis
döntőben játszhasson. Az erősebb 1. csapatunk magabiztos játékkal verte Szabadkát és
Kiskőröst, ezzel bebiztosították helyüket a döntőben. A 2. csapat a későbbi győztes
zsögödiekkel találkozott, és az 1. félidő 0:0-s eredménye alapján bizakodhattunk egy tisztes
helytállásban. Sajnos a mérkőzés második felére elfogyott az erőnk, és az erdélyi csapat
egymás után szerezve a gólokat nagy gólarányú győzelmet aratott. A második mérkőzésen a
jó játékosállománnyal rendelkező dunaújvárosi csapatot nagy küzdelemben sikerült legyőzni,
és ezzel bejutottunk a bronzmérkőzésre, mivel a zsögödiek fordulatos, nagyon színvonalas
mérkőzésen ugyancsak legyőzték az újvárosiakat.
A 2 hazai csapat szép eredményéhez nagyon nagy mértékben járult hozzá a mindkét csapatnál
védő László Donát, aki remek teljesítményt mutatott ezen a tornán.
A másik csoportban a szabadkaiak csak nagy küzdelemben maradtak alul a székely
játékosokkal erősített Kiskőrösi Rémszarvasokkal szemben.
Az 5-6. helyért zajló helyosztón a Hokillák magabiztos győzelmet arattak az akkora már
elfáradt, és tartalékosan felálló szabadkaiak felett. A bronzmérkőzésen a 2. szegedi csapat
nem bírt a Kiskörössel.
A döntőben a szegedi 1. csapat nagy küzdelmet mutatott be, és csak egy góllal maradt alul a
Zsögöddel szemben. Összességében a zsögödi csapat mutatta a legegyenletesebb
teljesítményt, játéktudásuk és hatalmas rutinjuk alapján megérdemelten vitték haza a
győztesnek járó serleget.
A tornánk egy érdekes sporttörténeti emléket is adott. A zsögödi csapat kiváló hátvédje,
Szekeres Adorján 1990-1991- ben a szegedi OB II-es jégkorongcsapatban együtt játszott
három szegedi játékossal (Hajdu András, Szeles Imre, Szalontai Csaba), és egyesületünk
elnökével Pápai Miklóssal, akikkel együtt nyert bajnoki aranyérmet. Jákosként visszatérve
egykori sikerei helyszínére az egykori csapattársak immár ellenfélként, de igen-igen
barátságos ellenfélként néztek egymással szembe a jégen…

A torna végeredménye:
I. hely: Zsögödi Medvék
II. hely: Goodwill Pharma Szeged 1. csapat
III. hely: Kiskőrösi Rémszarvasok
IV. hely: Goodwill Pharma Szeged 2. csapat
V. hely: Újvárosi Hokillák
VI. hely: HK Szabadka

Különdíjak:
legidősebb játékos: Sinkovics György (HK Szabadka): 64 év és Szeles Imre (Goodwill
Pharma Szeged 2): 60 év.
gólkirály: Péter Szabolcs (Zsögödi Medvék) 9 gól
legjobb hátvéd: Szekeres Adorján (Zsögödi Medvék)
legjobb kapus: László Donát (Goodwill Pharma Szeged 1.)
legjobb csatár: Korom Zénó (Goodwill Pharma Szeged 1.)

 

HK Szabadka

 

Újvárosi Hokillák

Újvárosi Hokillák

Goodwill Pharma Szeged 2. csapat

 

 

Kiskőrösi Rémszarvasok

 

 

Goodwill Pharma Szeged 1. csapat

 

Zsögödi Medvék

 

 >> MÉRKŐZÉSEK TÁBLÁZATA ITT >>

 

KÉPGALÉRIA

(fotók: Annamari)

>> MÉG TÖBB FOTÓ ITT >>